Az Év Autója 2025 – Végeredmény

Csak egyszer történt meg korábban Az Év Autója 60 éves történetében, mint ami most, a 2025-ös választáson Az Év Autója díj esetében egyfajta hagyomány, hogy ugyanannak a márkának nem illik nyernie kétszer közvetlenül egymás után. Ilyen eddig csak egyszer fordult elő, 1995-ben és 1996-ban, amikor a Fiat Punto, majd a Fiat Bravo nyert. No, és […]

Teljes cikk

Sikerre ítélve

A Renault-nál egyszerűen elkapták a fonalat. Erre tökéletes bizonyíték a 2024-es Az Év Autójának választott Scenic, ami új mércét állított az európai piacon a mindennapokban jól használható családi elektromos autók között. Most pedig két döntőbe jutást is bezsebelt a cég, ha az észszerű Dacia Dustert is ide soroljuk. Az R5 viszont bevallottan az érzelmek felől […]

Teljes cikk

Az Év Autója 2025 döntős: Renault 5

A külső megjelenés minden autó esetében lényeges tényező, és ebből a szempontból igazán kihúzhatja magát a betűrendi felsorolás miatt utolsó, hetedik döntőbe jutottunk, az új, immár teljesen elektromos Renault 5-ös. Mondhatjuk, könnyű dolga volt, hiszen volt egy legendás elődje, amely annak idején is már sokak szívébe belopta magát. Annyira, hogy az első Renault 5-ös az […]

Teljes cikk